Több ügyfelem és ismerősöm határozottan állítja, hogy véget ért a válság. A napokban beszéltem egy jó barátommal, Beck Zsolttal. Ő a Beck & Partners International HR Consulting vezetője és tulajdonosa. Azt állította, hogy az ő szakmájukban (munkaerő toborzás és fejvadászat) véget ért a válság.
Zsolt elmondta nekem, hogy ő mindig azzal méri a piac pezsgését, hogy az egyik legnagyobb álláskereső portálon, a jobline.hu-n, hány aktuális álláshirdetés van. Az elmúlt két hónapban ez megközelítette a válság előtti értéket. Míg akkor, amikor a válság a legjobban dübörgött, ez csak a 10%-a volt a válság előtti számnak.
Mint elmondta, három olyan terület van, ahol még áll az álláskínálati piac: az autókereskedések, az építőipar és a bankok. Bár a bankok bizonyos tekintetben már elkezdtek mocorogni.
Két másik jó tapasztalatomat is szeretném megosztani Veled. Az egyik, hogy a hétvégén tartottam egy Csapatépítő tréninget Záhonyban egy építőipari cégnél. A tavalyi évet szépen átvészelték ugyanolyan bevétellel, mint az előző volt, és az idei év is ilyennek látszik. Nem kellett elküldeniük senkit a munkatársakból. Igaz, hogy a cégvezető filozófiája az, hogy úgy építik amit építenek, mintha a saját otthonukat építenék. Úgy látszik, hogy ilyen minőségi munkával válságban is lehet boldogulni.
A másik jó tapasztalat a következő. Tárgyaltam egy olyan cég vezetőjével, akik nagy multi elektronikai cégeknek szolgáltatnak egy nagyon speciális területen. Elmondta, hogy az év eleje óta gyakorlatilag kemény fellendülés van a piacukon. Ha így folytatják, alig fogják győzni.
Na, ez három jó hír volt a válsággal kapcsolatban. Örömmel veszem, ha megosztod velem a saját tapasztalataidat.
© 2010. Piroska Gyula Tréning Kft. Minden jog fenntartva.
Nekem 2009 decemberében ért véget a válság, azóta alig győzöm a munkát. Igaz, 2009-et malmozás helyett fejlesztéssel és marketinggel töltöttem. Mára kifizettem minden 2009-es adósságomat és jobban élek, mint 2008-ban.
Kedves László, örömmel olvastam,hogy számodra véget ért a válság és jobban élsz.
kiváncsi lennék,hogy mivel foglalkozol? Velem is megoszthatnád a tapasztalataidat, szivesen venném…
Talán tanulok belöle :) Biztosan nem az épitőiparban, mert ott csak meghalni lehet.
mail: hegedus.agnes777@gmail.com
Mi is átvészeltük a válságot. Ebben az évben 10 mukatársat vettünk fel. A várható árbevétel és eredmény az eddigi legjobb lesz. Igaz mi évek óta hitel nélkül gazdálkodunk, ezért ez könnyebbség volt. Az is igaz, hogy a Veled való találkozások, és a tanulmányaid is segítettek a céget egy kicsit tovább fejleszteni.Viszont én még nem vagyok teljesen optimista. Nagyon oda kell figyelni. Én a W lefutású válságra készülök fel.
Válság? Minden jó először rosszal kezdődik.Mindenre meg kell érnie az embernek,és amíg megérik addig is kell élnie,bíznia,törekednie arra, mindig jobb lehet.!!!!
Na, látom, hogy másoknak is vannak pozitív tapasztalatai. Ennek nagyon örülök. Várom a további visszajelzéseket.
Kedves Gyula!
Én ingatlanközvetítőként dolgozom már 12 éve. A piac most sem olyan, mint 2008 első félévében vagy azelőtt, és sokan tönkre is mentek és bezártak. Nekünk is át kellett szervezni a működési rendszerünket, de a létszámot tekintve nem kellett csökkenteni.
Mi azt tapasztaljuk, hogy egy alacsonyabb szinten stabilizálódott a piac, ez árszintben és érdeklődésben is igaz. Az ingatlan szektornak kell még idő a helyre álláshoz, de legalább már nem megy lefelé.
Még egy érdekesség: a mi piacunkon a válság azokat rázta meg, akik korábban is egyik napról a másikra éltek, nem fejlesztettek, nem képezték magukat és az embereiket, és akik nem halmoztak fel korábban valamennyi tartalékot (rosszul gazdálkodtak).
Én lassú emelkedésre számítok, de emelkedésre.
Együtt érzek azokkal, akiket megviselt a válság, azokkal is akiknél még most is tart. Mi semmit sem vettünk észre a válságból.A legnagyobb fejlődést most produkáltuk 2009. november és 2010 május közt.Ebben a fél évben akkorát sikerült előre lépnünk, amekkorát általában két év alatt sikerül. Az hogy tart vagy nem? Fogalmunk sincs! Biztos van más is, aki így tudna nyilatkozni, mint én, de sajnos kevesen vagyunk.
Kedves Mindenki!
Ha az agyunkba nem égetjük bele a válságot, nem fertőzzük az elménket a sokszor szándékosan elferdített médiával, hanem tesszük a dolgunkat és cselekedünk JÓT és JÓL , akkor a becsületes munka mindíg meghozza az eredményét, és megtartja az ügyfeleink belénk vetett bizalmát.
Személy szerint a “válságban” a segítséget az adta, hogy a hasonló munkakörben tevékenykedő cégvezető ismerőseimmel erősítettük egymást, és nem azon voltunk, hogy hogyan halászzuk el egymástól a munkát. Szüleim megtanították, hogy legyek becsületes, segítsük a másikat, ezért ezek a dolgok nekem természetesek, de sokak szerint ez egy elfeledett emberi, vagy inkább már földönkívüli tulajdonság! Mentsük meg a bolygónkat együtt!
Üdvözletem!
Építőipari cég vagyunk. Nálunk idén érezteti igazán hatását a válság. A tavalyi év elég elég jól alakult, addigi legjobb eredményünket értük el, sikerült folytatni az addigi folyamatos fejlődést. Idén minden egyes munkáért meg kell “harcolnunk”, a közbeszerzéseket gyakran úgy írják ki, hogy nincs a kiírás mögött tényleges anyagi fedezet, illetve a versenytársak néha irreális feltételeket vállalnak be. Már a pályázatba is rengeteg időt, energiát és pénzt kell belefektetni. – nem lenne gond, ha eredménye is lenne -.Elég nehéz talpon maradni. Ennek ellenére igyekszünk kötelezettségeinknek határidőben eleget tenni. Sajnos néhány munkavállalótól meg kellett válnia a cégnek. A felszámolás, végelszámolás alá került cégek jelentős része az építőiparban tevékenykedik. Ennek ellenére bízunk benne, ha az idei évet átvészeljük, a továbbiakban fellendülés várható.