Belegondolt már abba, hogy tulajdonképpen az élet maga értékesítés. Az első randevúra határozottan mondhatjuk, hogy egy értékesítési találka. De az is értékesítés, ha a gyermekemnek azt mondom, hogy „Hét óra van, légy szíves kelj fel!” Ha egy beosztott el akar érni valamit a főnökénél, az szintén értékesítés. Ha a főnök kiad egy utasítást, tulajdonképpen még ezt is értékesítenie kell a beosztottai felé, hogy végrehajtsák. Ha hazaszólok a feleségemnek, hogy „Drágám, nem érek haza az ígért hat órára, csak este tizenegyre.” – na ehhez kell az igazi értékesítői tudás.
A fentiekből látszik, hogy mennyire fontos lenne megtanulni értékesíteni. De ezt nem tanultuk az iskolában. Pedig lehet, hogy nagyobb szükségünk lett volna rá, mint például Ohm törvényére. Azért nem tanítják a közoktatásban, mert misztifikálva van az egész. Így azt gondolják, hogy nem lehet megtanítani, csak a vele született tehetségek kiváltsága. Ez határozattan nem igaz.
Egy igazi művész egyben egy jó iparos is. Tudja, és alázatosan alkalmazza a szakterületének standard fogásait és mechanikáit. Ugyanígy egy jó értékesítő ismeri, és alkalmazza azokat a nagyon standard akciókat, melyekből az értékesítés felépül. Az emberi elme működése alapján, ha bizonyos lépéseket megtesz az értékesítő, nagy valószínűséggel megrendelés, szerződés lesz az eredménye. Ezek nagyon pontos, mechanikus tennivalók, melyek megtanulhatók és begyakorolhatók.
Tizennégy évi értékesítői gyakorlattal, és vagy ötezerötszáz értékesítési találkával a hátam mögött, biztosan állítom, hogy az értékesítés mérnöki tudomány, melynek megtanulható eszköztára és szakmai fogásai vannak. Bizonyítják ezt a kezem alatt felnőtt értékesítők. Például volt olyan kollégám, aki a megfelelő képzés után elindult önállóan értékesíteni. Az első ötven értékesítési találkájának harminc százaléka azonnali üzletkötéssel zárult. Mindegyik ismeretlen, hideg partner volt.
Tehát az értékesítés oktatásán múlik a dolog. Ha Ön visszagondol arra, hogy az iskolában melyik tantárgyat szerette, melyikben volt jó, arra fog rájönni, hogy azt, amelyiknek szerette a tanárát, mert ő jól oktatta azt a tantárgyat. És nem azt, amelyre született, vagy amelyikhez Istenadta tehetsége vagy érzéke volt.
Értékesítés tehát az, ami a bevételeket hozza a cégének! Ez az a terület, ami elad! Éppen ezért nem mindegy, hogy ennek a területnek milyen a hatékonysága. Kevesen tudják, hogy ezt a hatékonyságot lehet növelni, azt pedig még kevesebben, hogy HOGYAN. A cége túlélésének egyik legfontosabb tényezője tehát az értékesítés.
A túlélőcsomag egy hanganyagot, egy videó anyagot, két tanulmányt és egy 111 napos online mini tanfolyamot tartalmaz:
1. Hogyan éljük túl a válságot? (letölthető audio CD)
2. Népszerűtlen gondolatok a cégvezetésről (letölthető videó)
3. Hogyan szerezzek ügyfeleket? (letölthető tanulmány)
4. Mi a fenét kezdjek az embereimmel? (letölthető tanulmány)
5. 111 napos cégvezetői on-line mini tanfolyam
Ha pénzért adnám mindezt, bruttó 48.000 Ft-ba kerülne. Most ingyen megkaphatja.